Ki vehet részt?

Ki vehet részt?

Ki vehet részt klinikai kutatásban?

Ki vehet részt?

A klinikai vizsgálatokban egészséges önkéntesek és betegek egyaránt részt vehetnek, de minden kutatásnak létezik egy vizsgálati terve, mely pontosan meghatározza a részvétel feltételeit, az úgynevezett beválasztási és kizárási kritériumokat.

E feltételek igen változatosak lehetnek, és nemre, életkorra, kórelőzményre, eddigi kezelésekre, a szóban forgó betegség állapotára vonatkoznak. A bevonási feltételeknek teljesülnie kell, míg a kizárási feltételeknek nem szabad fennállniuk ahhoz, hogy a kutatásra jelentkező személy beválasztásra kerüljön a projektbe.

A vizsgálatba való bekerülés előtt kórelőzmény felvételére kerül sor, illetve fizikális, labor-, szakvizsgálatok (pl. ideggyógyászat, vagy fül- orr-gége) és egyéb műszeres vizsgálatokra (pl. EKG) is szükség lehet. A vizsgálat tartama alatt az életmódot kismértékben „szabványosíthatják”. Ez kiterjed az étkezés megtervezésére, a folyadékbevitel mennyiségére, a fizikai terhelés szintjére. A kísérő gyógyszerezésről (megengedett ill. tiltott) is általában rendelkezik a vizsgálati terv.

Bár a beválasztási kritériumok közé nem lehet belevenni – de a kezelés szempontjából rendkívül fontos (sőt: meghatározó) a beteg terápiás együttműködése. A „terápiahűség” két dolgot is jelent. Az egyik az együttműködési készség, a kezelési fegyelem betartása, de szükséges hozzá az állhatatosság és a kitartás is.